Belépés / Regisztráció
Felhasználó név
Jelszó
 
 Emlékezz rám
Elfelejtettem a jelszót
REGISZTRÁCIÓ
 

 Nem csak az a kérdés, hogy milyen állapotban van a szervezetünk, de az is, hogy hogyan használjuk. Életmódunk és egészségünk kétirányú kapcsolatban állnak egymással; egészséges életvitelünkkel jelentősen csökkentjük a megbetegedés kockázatát, a sokáig fennmaradó egészség pedig lehetővé teszi, hogy a kívánt, megszokott életünket éljük.

 A Quintess Club szemlélete azon a felismerésen alapul, hogy minden, az egészség fejlesztését célzó tevékenység csak akkor lehet sikeres, ha az harmonizál a programban résztvevő életvitelével. Ezért szükséges minden kliensünk életmódjának részletes feltérképezése. Alapvetően három szempontot, mégpedig az étkezési szokások, a fizikai aktivitás, és a lelki és társas működések területét vizsgáljuk, beleértve a szexuális élet vizsgálatát is. Mindezek során törekszünk a megbetegedési kockázat kimutatására, de nem elégszünk meg annyival, hogy közöljük a pácienssel, min kellene változtatnia. Programunk különlegessége ugyanis éppen abban rejlik, hogy klienseinkkel egyetértésben közösen dolgozzuk ki, és valósítjuk meg annak módját, hogy hogyan lehetne a mindennapi teendőkhöz, családi élethez igazítani az egészség megőrzését célzó táplálkozást és sportot.

 Az orvosi diagnosztikai vizsgálatok párhuzamosan haladnak az életmód részletes feltárásával. Klienseink a diagnosztikus szakasz során számos vizsgálaton vesznek részt, melyeknek egy részét orvosok, más részét a társszakmák szakemberei (pszichológusok, trénerek stb.) végzik és értékelik. Az eredmények összesítését követően egészségstratégiát dolgozunk ki, ami a szükséges terápiás beavatkozásokat és a kívánt életmód-változtatás részleteit is tartalmazza.

 


A Quintess Healthy Aging Club életmód programjának szépség- és stresszkezelő alkotóelemeiből kínálunk ízelítőt az ünnepekre. Ajándékcsomagjaink valódi felüdülést és igazi kényeztetést nyújtanak, energiával, nyugalommal és harmóniával töltenek fel. Válasszon szeretteinek és barátainak az ünnepekre összeállított szolgáltatásainkból!